Az öntöttvas fékpofák mechanikai vizsgálóberendezéseinek kiválasztásánál az ICS 45.060.20 szabványnak kell megfelelni. Ez a szabvány előírja, hogy a mechanikai tulajdonságok vizsgálata két részre oszlik:
1. Szakítópróba
Az ISO 6892-1:2019 szabvány rendelkezései szerint kell elvégezni. A szakítóminták méreteinek és feldolgozási minőségének meg kell felelnie az ISO 185:2005 szabvány követelményeinek.
2. Keménységvizsgálati módszer
Az ISO 6506-1:2014 szabvány szerint kell végrehajtani. A keménységmintákat a külön öntött próbarúd alsó feléből kell kivágni; ha nincs próbarúd, akkor egy fékpofát kell venni, amelynek oldaláról 6–10 mm-t kell legyalulni, és a keménységet 4 vizsgálati ponton kell mérni, az átlagértéket tekintve a vizsgálati eredménynek.
A keménységvizsgálati módszer alapja
Az ISO 6506-1:2014 „Fémes anyagok – Brinell-keménységvizsgálat – 1. rész: Vizsgálati módszer” szabvány meghatározza a fémes anyagok Brinell-keménységvizsgálatának elvét, szimbólumait és magyarázatait, a vizsgálóberendezéseket, a mintákat, a vizsgálati eljárásokat, az eredmények bizonytalanságát és a vizsgálati jelentést.
2.1 Vizsgálóberendezés kiválasztása: Brinell keménységmérő (elsősorban ajánlott)
Előnyök: A bemélyedési terület nagy, ami tükrözheti az öntöttvas anyag teljes keménységét (az öntöttvas egyenetlen szerkezetű lehet), és az eredmények reprezentatívabbak.
Közepes és kis keménységű öntöttvashoz (HB 80 – 450) alkalmas, amely teljes mértékben lefedi az öntöttvas fékpofák keménységi tartományát.
A művelet viszonylag egyszerű, és a minta felületkezelésére vonatkozó követelmény viszonylag alacsony (általában Ra 1,6–6,3 μm elegendő).
2.2 A Brinell-keménységvizsgálat alapelve
Az elv a következőképpen foglalható össze: Egy 10 mm átmérőjű kemény ötvözetgolyót (vagy edzett acélgolyót) bizonyos vizsgálati erővel (például 3000 kgf) a minta felületébe nyomnak. A bemélyedés átmérőjének mérése után kiszámítják a keménységi értéket (HBW), amely jellemzi az anyag képlékeny alakváltozással szembeni ellenállását. Fő előnye az eredmények erős reprezentativitásában rejlik, amely tükrözi az anyag makroszkopikus keménységi jellemzőit. Ez egy klasszikus módszer, amelyet széles körben használnak a fémes anyagok teljesítményvizsgálatában.
2.3 A Brinell-keménység értékének szimbólumai és magyarázatai
A Brinell-keménység (HBW) alapvető definíciója a vizsgálóerő (F) és a bemélyedési felület (A) aránya, MPa-ban megadva (de általában a mértékegység nincs feltüntetve, és csak a numerikus értéket használják). A számítási képlet a következő: HBW = πD (D − D2 − d2)² × 0,10² × F
Ahol:
F a vizsgálóerő (mértékegység: N);
D a bemélyítő átmérője (mértékegység: mm);
d a bemélyedés átlagos átmérője (mértékegység: mm);
A „0,102” együttható egy átváltási tényező, amelyet a vizsgálati erő mértékegységének kgf-ről N-ra való átváltoztatására használnak (ha közvetlenül N-ban számítjuk ki, a képlet egyszerűsíthető).
A képletből látható, hogy azonos vizsgálati erő és bemélyedési átmérő mellett minél kisebb a bemélyedési átmérő, annál erősebb az anyag képlékeny alakváltozással szembeni ellenállása, és minél nagyobb a Brinell-keménység értéke; fordítva, annál alacsonyabb a keménység értéke.
Az öntöttvas fékpofák (szürkeöntvény) anyagjellemzői szerint a Brinell-keménységvizsgálat paraméterei általában a következők:
Vizsgálóerő (F): Általában 3000 kgf (29,42 kN) erőt használnak, a megfelelő keménységi szimbólum pedig „HBW 10/3000”.
Megjegyzés: Ha a minta vékony vagy az anyag puha, a vizsgálati erő az ISO 6506-1:2014 szabványnak megfelelően állítható (például 1500 kgf vagy 500 kgf), de ezt a vizsgálati jelentésben fel kell tüntetni.
Közzététel ideje: 2025. augusztus 26.
